2010. június 26., szombat

HUSZONKETTEDIK HELYRŐL A 13.-RA JÖTT FEL TALMÁCSI


Hat napon belül a második olyan napra ébredt a Gyorsasági Motoros Világbajnokság, amikor versenyt rendeznek. Ma a Holland Nagydíjat bonyolították, ami a szezon egyetlen szombati versenye. Assenban a körülmények változatlanul tökéletesek voltak, igazi napsütéses motoros időben dőlt el kihez vándorolnak a világbajnoki pontok és a trófeák. Rengeteg holland motoros szállt nyeregbe, hogy megnézze, miként teljesítenek a világ legjobbjai.

Talmácsi Gábor a bemelegítő edzésen kipróbálta az újjáépített motorját, amivel a szerelőknek rengeteg dolga volt, nagyon sok alkatrészt kellett cserélni a tegnapi 240 km/h-ás esést követően. A magyar versenyző kipihenten várta a warmupot. Kicsit érezte itt-ott a tegnapi kicsúszást, de ezek nem hátráltatatták igazán. A motor és a versenyző is megfelelően produkált reggel, egyikőjükön sem volt érezhető, hogy tegnap csak hat kört mentek együtt az időmérőn.

Talmácsi Gábor tegnap a huszonharmadik helyre kvalifikálta magát, azonban tegnap Alex Debon megsérülést, így ő ma nem tudott rajthoz állni, minek következtében a mögötte indulók egy hellyel előrébb kerültek a rajtrácson. A magyar motoros szépen jött fel az első körökben, az ötödikben már a tizenötödik helyen volt, majd egy bolyba került, ahol nagy csata kezdődött a többiekkel. A hajráig fej-fej melletti folyt a küzdelem és a kockás zászló a tizenharmadik helyen intette le Talmácsit. A nagydíjat a Fimmco Speed Up versenyzője, Andrea Iannone nyerte. Talmácsi Gábor továbbra is tízedik helyen áll a világbajnoki összetettben.

13. TALMÁCSI GÁBOR
"Nagyon nehéz hétvégén vagyunk túl, a szerelőim remek munkával építették újra a motort a tegnapi esés után. A verseny elején sikerült felzárkóznom, utána harcban voltam több riválissal is, és végül három pontot gyűjtöttem. Gratulálok a csapattársamnak a győzelemhez."

2010. június 26., Holland Nagydíj, Assen:

1. Andrea IANNONE
2. Toni ELIAS
3. Thomas LUTHI
4. Ratthapark WILAIROT
5. Shoya TOMIZAWA
13. TALMÁCSI GÁBOR

2010. június 20., vasárnap

TALMÁCSI GÁBOR KIESETT


A Brit Nagydíj zárónapján is vacogva mentek reggelizni a versenyzők. Később előbújt ugyan a nap a silverstone-i pályán, de ettől függetlenül a bemelegítő edzésen még hideg volt az aszfalt, így átmozgatásra volt jó a warmup, új beállítások tesztelésre aligha volt alkalmas. Angliában a Moto2-es kategóriával kezdődött a program, Talmának egy kicsit változtatnia kellett az eddigi napirendjén, de ez nem okozott számára problémát.

Talmácsi Gábor százötvenedszer állt fel a rajtrácsra, hogy harcba szálljon a világbajnoki pontokért. A magyar világbajnok a tizenkilencedik helyről rajtolt, és már az első kör végén a tízedik helyen írta ki nevét a számítógép. Később néhány pozíciót vesztve tizenötödikként küzdött, majd egyre hátrébb csúszott. Hat körrel a vége előtt a tizenkilencedik helyen motorozott Abraham mögött, akinek a motorjából folyamatosan olaj került a magyar versenyzőre. Talmácsi megpróbálta megelőzni a cseh pilótát, de sehol nem tudott elmenni mellette. Még két kör volt hátra, amikor a teljesen olajos első idomról az olaj elkezdett a gumira folyni, és ennek következtében Gábor az egyik kanyarban elesett. Szerencsére sérülés nélkül megúszta a kicsúszást. A versenyt Jules Cluzel nyerte, Luthi és Simon előtt. A Fimmco Speed Up olasz motorosa, Andrea Iannone tizenkettedik lett. Talmácsi Gábor összetettben a tízedik helyen áll.

A boxba érkező kettes rajtszámú motor eleje csupa olaj volt, a plexin egyetlen pont sem volt, amely átlátszó lett volna. Talmának csak a bőrruhája sérült az esés következtében, de az sem nagyon. A verseny után egy meeting kezdődött a változtatások ügyében, hiszen gyorsan meg kell találni a javuláshoz megfelelő beállításokat, mivel jövő héten, szombaton Assenban - a MotoGP szentélyének tartott helyszínen - újabb világbajnoki futam vár a mezőnyre, ahol korábban Talmának már kétszer is sikerült diadalmaskodni.

TALMÁCSI GÁBOR:
"A rajtom jó sikerült, minden tökéletesen kijött az első körben. Utána nem tudtam az élbolyra tapadni, a kanyarokban küzdöttem a motorral. Abraham mögött mentem jó pár körön át, akinek a motorjából spriccelt az olaj, nem láttam semmit. A motorom, a sisakom plexije, minden csupa olaj volt. Aztán az egyik kanyarban elment a motorom eleje és kicsúsztam, így a sóderágyban fejeztem be a nagydíjat. Bajom nem lett szerencsére, de nem ilyen 150. futamot képzeltem el az biztos."

2010. június 20, Brit Nagydíj, Silverstone

1. Jules CLUZEL
2. Thomas LUTHI
3. Julian SIMON
4. Scott REDDING
5. Alex DEBON
12. Andrea IANNONE
TALMÁCSI GÁBOR - kiesett

2010. június 6., vasárnap

HETEDIK HELYEN VÉGZETT TALMÁCSI GÁBOR MUGELLOBAN


Az Olasz Nagydíj záró napjára megteltek a lelátók szurkolókkal, annak ellenére is, hogy a legnagyobb kedvenc Valentino Rossi nem indult a versenyen. A kilencszeres világbajnok olasz tegnap egy esést követően nyílt lábtörést szenvedett, így kénytelen kihagyni néhány felvonást a szezonból.

Talmácsi Gábor a bemelegítő edzésen használt gumikkal ment, így ideje a tizennyolcadik helyhez volt elég. A warm upot követően két szakember vette kezelésbe Talma izomzatát, hogy a legjobb állapotban vághasson neki a huszonnégy körös versenynek. A magyar motoros a hetedik rajtkockából várta, hogy elinduljon a csata.

Talma csoda rajtja most is bejött, a hetedik helyről a harmadikra ugrott. Az élen Andrea Iannone ellépett a mezőnytől és az őt üldöző hatos bolyban komoly előzgetések kezdődtek. Ennek a bolynak volt tagja Talma is, akinek motorja nem bírta a kegyetlen tempót és lassulni kezdett. A Fimmco Speed Up magyar versenyzője a hetedik helyen motorozott a nagydíj második felében és itt is intette le a kockás zászló. A csapattárs Iannone nyerte a mugelloi versenyt. Talmácsi Gábor összetettben a nyolcadik helyen áll, harmincnégy ponttal.

7. TALMÁCSI GÁBOR
"Jobbra számítottam, ennyit tudtunk a mai napon. Körről-körre nehézségeim akadtak a motorral, nem tudtam tartani az előttem haladókkal a ritmust. Gratulálok a csapattársamnak Andrea Iannone-nak, az egész hétvégén remek teljesítmény nyújtott, és nagy győzelmet aratott. A motor bizonyította, hogy lehet vele nyerni, a következő versenyre mi is megtaláljuk a nyerő beállításokat."

2010. június 6., Olasz Nagydíj, Mugello

1. Andrea IANNONE
2. Sergio GADEA
3. Simone CORSI
4. Thomas LUTHI
5. Toni ELIAS
7. TALMÁCSI GÁBOR

2010. május 23., vasárnap

TALMÁCSI CSODÁT ÍGÉRT ÉS MEGCSINÁLTA


A harmadik napjához érkezett a Le Mans-i versenyhétvége, a kiváló időjárás maradt a záró felvonásra is. A paddock tegnap este a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjétől volt hangos, ahol az Inter szurkolók voltak fölényben. Talmácsi Gábor csapatfőnökének kék-fekete vér folyik az ereiben, ezért szinte kötelező volt végig izgulni a finálét. Talma még azt is eltalálta a meccs előtt, hogy Milito duplájával kerül Milánóba a trófea.

Ma azonban már a motoroké volt a főszerep, a bemelegítő edzésen a magyar versenyző a tizennegyedik helyezést érte el, jelentős változást nem tapasztalt a versenygépén, pedig a mérnökök késő éjszakáig dolgoztak kétkerekűjén. A verseny előtt még egy masszázs, egy adag tészta és egy fél óra nyújtás fért az idejébe, majd indult is a rajtrácsra.

Talma tegnap azt nyilatkozta, hogy csoda kell egy jó szerepléshez, most a saját kezében volt a sorsa. A tizenkilencedik rajtpozícióból vágott neki a huszonhat körös Francia Nagydíjnak. A remek rajt most is jónéhány helyezéssel előrébb repítette Talmát, harcolt, előzött. Több versenyző hibázott, De Angelis bukásánál centikkel kerülte el Gábor az ütközést. Talmácsi az ötödik helyen motorozott a verseny nagy részében, és pozícióját az utolsó körben többször meg is kellett védenie. A kockás zászló az ötödikként intette le a tizenkilencedik helyről induló magyart. A csapattárs Andrea Iannone közvetlenül előtte, a negyedik helyen ért célba. Talmácsi Gábor jelenleg összetettben a hetedik helyen áll.

5. TALMÁCSI GÁBOR
"Nagyon boldog vagyok, hiszen sok mindenen keresztül mentünk ezen a hétvégén, mégis ötödik tudtam lenni. Nagy csata volt, életem egyik legnehezebb versenyén vagyok túl. A szerelőim remek munkát végeztek, a bemelegítő edzés után még összeraktak egy versenyképes motort a számomra."

2010. 05. 23. , Francia Nagydíj, Le Mans
1. Toni ELIAS
2. Julian SIMON
3. Simone CORSI
4. Andrea IANNONE
5. TALMÁCSI GÁBOR

2010. május 2., vasárnap

TALMÁCSI KILENCEDIK LETT A SPANYOL NAGYDÍJON


A szezon második versenyét Jerezben rendezték ma. Igazi motoros időben, száraz napsütésben harcolhatott a mezőny a világbajnoki pontokért. Talmácsi Gábor a bemelegítő edzés után masszázsra ment, majd megebédelt, közben megnézte a 125-ösök versenyét. Ezt követően lenyújtotta izmait, és már indult is a boxba. A rajtrácson semmi másra nem kellett figyelni, csak a versenyre összpontosíthatott.

Talma jól is rajtolt, a vezető hármas tagjaként volt túl a rizikós első két kanyaron. A második körben aztán az élen lévők ütköztek, Talmácsi gyönyörűen húzott el mellettük, de az esés helyszínén tömeges bukás alakult ki és leintették a versenyt. A Moto2-es viadalt huszonhatról tizenhét körösre csökkentették és néhány perc után újraindították a nagydíjat az eredeti rajtsorrend szerint. Talma ezt a rajtot már nem kapta el olyan jól, nem tudott előrébb jönni, sokáig a hetedik helyen motorozott. A magyar versenyző összeszorított fogakkal felküzdötte magát az élbolyra, de ott már nem tudott előzni. A végére az elhasználódott gumikkal a motor eleje erősen pattogni kezdett, így végül a kilencedik helyen ért célba. Talma tizennégy pontjával kilencedik helyen áll a világbajnoki összetettben. A Fimmco Speed Up olasz motorosa, Andrea Iannone egy ütközést követően kiesett a versenyből. A Spanyol Nagydíjat Elias nyerte, Tomizawa és Luthi előtt.

9. TALMÁCSI GÁBOR:
"Az első rajtnál minden szerencsésen alakult a számomra, jól jöttem el az elején és az esésből is kimaradtam. Aztán a második rajt már nem volt olyan jó, de fel tudtam jönni az elsőkre, de képtelen voltam előzni, a féktávokon rendre alul maradtam. A verseny vége felé már nagyon pattogott a motor eleje és arra kellett koncentrálnom, hogy ne csússzak el. Folytatjuk a megkezdett munkát, a soron következő Francia Nagydíjon megpróbálunk előrébb lépni."

2010. 05. 02. , Bwin Spanyol Nagydíj, Jerez, Spanyolország:

1. Toni ELIAS
2. Shoya TOMIZAWA
3. Thomas LUTHI
4. Yuki TAKAHASHI
5. Simone CORSI
9. TALMÁCSI GÁBOR

2010. március 1., hétfő

TALMÁCSI BEMUTATKOZOTT A MOTO2-BEN


IRTA TESZT, VALENCIA

Talmácsi Gábor megtette első köreit az idei versenymotorjával, a SpeedUp csapat hatszáz köbcentis Moto2-es gépével. Az olasz csapatot Talmácsi mellett az olasz Andrea Iannone alkotja, a fiatal versenyző eddig a 125-ös kategóriában szerepelt. Talma már nagyon várta a bemutatkozást, és erre nem is lehetett volna jobb helyszín, mint a valenciai pálya, ahol 2007-ben világbajnoki címet szerzett. A motoron minden alkatrész azonos azzal, amivel a szezonnyitó katari nagydíjon rajthoz áll majd Talmácsi Gábor. Még a régóta várt erőforrás is megérkezett, amit most először próbálhattak a Moto2-es versenyzők. Mivel a motorblokkokat sorsolják, így Talma a 0024-es számút kapta erre a tesztre.

A csapat nagy figyelmet fordított arra, hogy teljesen Gáborra alakítsa a motort, mivel az ilyen jellegű állítgatásokkal már többször meggyűlt a magyar versenyző baja. A mai nap első fele ráment a testreszabásra, így Talma délután ment a pályára. Gábor tizenkét körön át próbálgatta a gépet, miközben azokra a beállításokra koncentrált, amelyeket mérnökei kértek tőle. Végül a huszonhatodik helyen zárt, legjobb körében 1’40.134 ment. Az élen Simon, Elias, Corti volt a sorrend az első teszt napon. A SpeedUp csapat másik versenyzője Andrea Iannone a harmincharmadik időt motorozta, a pályán töltött tizennégy köre alatt.

Holnap és holnapután még a spanyolországi Valenciában dübörögnek a motorok.


Talmácsi Gábor:
"Nagyon boldog vagyok, hogy kipróbálhattam a Moto2-es versenygépemet. Ez a negyedik kategória a világbajnokságon, amiben kipróbálhatom magam. A szerelőim és a mérnökeim tudatosan felépítették a teszteket, így a mai napra, amit terveztünk, teljesítettük. Szeretnénk lépésről lépésre haladni, hiszen így érhetjük el célunkat, hogy a leggyorsabbak közé kerüljek. Elégedett vagyok a mai nappal, és bizakodva várom a holnapi folytatást."

2009. október 25., vasárnap

TALMÁCSI: GRATULÁLOK VALENTINO!


Vasárnapra végre többen voltak a lelátókon Sepangban a Maláj Nagydíj helyszínén. A kánikula sem riasztotta el a szurkolókat, kiknek nagy része azért jött, hogy láthassa hogyan lesz kilencedszer is világbajnok Valentino Rossi.

Talmácsi Gábor hosszú évekig győzelmi reményekkel érkezett egyik kedvenc versenyhelyszínére Malajziába, most más célokat fogalmazott meg, a lehető legtöbbet akarta kihozni a motorból, és annál is többet önmagából. A délelőtti bemelegítő edzésen már látszott, hogy Talma nagyon elszánt, körideje alig maradt el a kvalifikáción elérttől.

A királykategória rajtja előtt hatalmas felhőszakadás zúdult a pályára, melynek következtében a rajtot negyven perccel elhalasztották. A rajtrácson izzott a hangulat a versenyláztól és eső okozta gumiválasztási dilemmától. Talmácsi a tizenhetedik helyről indult neki a huszonegy körös távnak. Jól rajtolt a magyar motoros, tartotta a lépést az előtte lévő bollyal. Ahogy száradt az aszfalt, nőt a motorok közti különbség, Talma a tizenötödik helyen motorozott hosszú körökön át. A végén, a tizennegyedik helyen ért célba, két világbajnoki pontot szerezve. A nagydíjat Stoner nyerte, Pedrosa és Rossi előtt. Valentino Rossi ezzel a harmadik hellyel megszerezte a kilencedik világbajnoki címét, melyből hetet a legmagasabb kategóriában szerzett.

14. TALMÁCSI GÁBOR: "Elsősorban szeretnék gratulálni Valentino Rossinak a kilencedik világbajnoki címéhez, amit csinál az fantasztikus emberi teljesítmény. Az én versenyem nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, a motor esőben sem volt jobb, mint szárazon. Próbáltam az előttem lévőkre tapadni, de ahogy száradt a pálya lemaradtam. A végén jobb körökre voltam képes, de nem értem utol az előttem lévő csoportot. Egy verseny van hátra ebből az évből, nagyon szeretnék bizonyítani Valenciában."



Maláj Nagydíj, 2009. október 25. , Sepang

1. Casey STONER

2. Dani PEDROSA

3. Valentino ROSSI

4. Jorge LORENZO

5. Nicky HAYDEN

14. TALMÁCSI GÁBOR



A világbajnoki összetett állása:

1. VALENTINO ROSSI 286 pont – már világbajnok

2. Jorge LORENZO 245 pont

3. Casey STONER 220 pont

4. Dani PEDROSA 209 pont

5. Andrea DOVIZIOSO 152 pont

17. TALMÁCSI GÁBOR 19 pont