A következő címkéjű bejegyzések mutatása: MotoGP futam. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: MotoGP futam. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. augusztus 29., vasárnap

EMLÉKEZETES VERSENY – PIROS ZÁSZLÓ UTÁN 8. LETT TALMÁCSI


Bizonyára már reggel minden motorsport kedvelő nagyon várta a versenyt, azonban ilyen fordulatokra senki sem számított. De kezdjük az elején. A délelőtti bemelegítő edzésen Talmácsi Gábor a 13. legjobb köridőt futotta, és bár egész hétvégén küzdöttek a setupokkal, mindenre elszántan készült a versenyre.

A rajtrácson némileg átrendeződött a sorrend Fonsi Nieto hiányzása miatt, aki a 12 helyről indulhatott volna, de a szombati edzésen megsérült, így Talmácsi a 15. helyről várta a lámpák szabad jelzését. Jól kapta el a rajtot és próbált helyezkedni. Az első kanyaron bukás nélkül ment át a nem kis létszámú mezőny, majd jött a második, ahol Lukas Pesek manőverének köszönhetően Talmácsi Gábor is a sóderágyba landolt. Egyszerűen kiütötték alóla a motort, esélye sem volt elkerülni a bukást. Néhány méterrel tőlük történt egy másik tömeges baleset is, aminek következtében piros zászlóval megállították a futamot. A piros zászló ebben az esetben pedig egy újabb lehetőséget jelent.

Az eredetileg 26 körösre tervezett nagydíjat 17 körösnek hirdették ki és helyi idő szerint 13.45 órára rendelték el az új rajtot. A szabályok értelmében a piros zászló után 5 perc áll a versenyzők rendelkezésére, hogy motorjukon visszaérkezzenek a boxba. Talmácsi Gábornak még sikerült életet lehelni a motorjába, így amint beért a boxba, szerelői villámgyorsan nekiláttak helyrehozni annak sérüléseit.

13.45 óra: 34 fok, 52 fokos aszfalt hőmérséklet mellett új rajt, ahol már érezhető volt, hogy minden versenyző kicsit óvatosabb volt, próbáltak bukás nélkül túljutni a pálya első néhány, kritikusabb pontján. Talmácsi Gábor az első kör felénél 12. helyen motorozott, utána körről körre, kanyarról kanyarra sikerült még előrébb kerülnie és már a 4. helyen robogott. A küzdelmet további esések tarkították, de a magyar motoros ezekből kimaradt. Végül 4-en visszaelőzték, ezzel a 8. helyen fejezte be az indianapolisi futamot, újabb 8 vb pontot szerezve.

A versenyt Toni Elias nyerte, Julian Simon lett a második, míg mögötte Scott Redding állhatott fel a dobogó legalsó fokára.

Talmácsi Gábor nyilatkozata:

„Nagyon nagy volt a tumultus a start után, próbáltam én is helyezkedni. Egyszer csak éreztem, hogy valaki kiütötte a motort alólam. A bukás után egyből felpattantam, majd láttam, hogy piros zászlót lengetnek. Letéptem mindent a motorról, szpojlereket, fűcsomót, hiszen tudtam, hogy vissza kell minél előbb érnem a boxba. Először alig sikerült betolni a motort, de végül szerencsére összejött. A szerelőim óriási munkát végeztek néhány perc leforgása alatt és kezdődött minden elölről. Kicsit másként álltak ugyan a motoromon a karok és a kormány is, de néhány kör elteltével hozzászoktam. Sikerült feljönnöm a 4. helyre, bár végig szenvedtem a géppel, hiszen egész hétvégén küzdöttünk a beállításokkal. Jó lett volna negyedikként célba érni és nem nyolcadikként, de ha nincs az elején a piros zászló, akkor számomra két kanyar után ért volna véget a verseny. Ma erre voltunk képesek és úgy érzem, hogy kihoztam magamból a legtöbbet.”

USA, Indianapolis GP, 2010.08.29.

1. Toni Elias

2. Julian Simon

3. Scott Redding

8. Talmácsi Gábor

========================================================================
Web hosting coupons

2010. augusztus 12., csütörtök

Brno - TALMÁCSI MÁR VERSENYLÁZBAN ÉG


A hétvégén rendezik a Cseh Nagydíjat, amely a Magyarországhoz legközelebb eső MotoGP futam, épp ezért sok magyar szurkoló is ellátogat a helyszínre. Talmácsi Gábor az egyetlen magyar résztvevője a brnoi versenyhétvégének, aki nagy elszántsággal készül a megmérettetésre. A C szektorba idén is sok magyar rajongót várnak, akik számára Talma is meglepetéssel készül. A magyar versenyzőért több vendége, barátja is szorít majd a helyszínen. A Back to Black zenekar tagjai holnap látogatják meg Gábort, és belekóstolnak egy kicsit a GP világába. A Right Guard Dakar Teamből Brnoba utazik Bunkoczi László, Németh Ottó és néhány szerelő is. Vasárnap a rajtrácson a gyönyörű playmate, Bódi Sylvi tartja majd az esernyőt a magyar világbajnok számára. A Los Angelesben tartózkodó Kamarás Iván videó üzenetet küldött Gábornak, amelyben győzelemre buzdítja a Fimmco Speed Up versenyzőjét. A Right Guard és a Bumeráng jóvoltából két szurkoló a paddockból nézheti végig a hétvége eseményeit, és gazdagodik egy életre szóló élménnyel.

Talmácsi Gábor ma részt vett egy MotoGP-t népszerűsítő rendezvényen Brno város főterén. Versenyzőtársaival aláírásokat osztottak a helyi szurkolóknak, majd összeállt egy motoros zenekar a pilótákból. A suzukis Alvaro Bautista a dobokat kezelte, a nyolcadlitereseknél vitézkedő Cortese, a cseh Pesek és Talma gitárt ragadott, az énekesi feladatokat pedig a helyi kedvenc Karel Abraham látta el. A rock együttes még nem lepte meg igazi slágerrel a közönséget, de a próbálkozás ígéretesnek tűnt.

TALMÁCSI GÁBOR

- Nagyon várom a hétvégi versenyt, a magyar szurkolók mindig plusz motivációt jelentenek a számomra. Bízom benne, hogy idén is sokan ellátogatnak Brnoba, és magyar szurkolóktól lesz hangos a C szektor. Ma egy zenekarban is szerepeltem, holnap a Back to Black profijaitól kérek tanácsot a fejlődéshez, ők pedig egy MotoGP élményt kapnak viszonzásul. Szeretem ezt a pályát, harcolni fogok egy igazán jó eredményért.