2010. május 23., vasárnap

TALMÁCSI CSODÁT ÍGÉRT ÉS MEGCSINÁLTA


A harmadik napjához érkezett a Le Mans-i versenyhétvége, a kiváló időjárás maradt a záró felvonásra is. A paddock tegnap este a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjétől volt hangos, ahol az Inter szurkolók voltak fölényben. Talmácsi Gábor csapatfőnökének kék-fekete vér folyik az ereiben, ezért szinte kötelező volt végig izgulni a finálét. Talma még azt is eltalálta a meccs előtt, hogy Milito duplájával kerül Milánóba a trófea.

Ma azonban már a motoroké volt a főszerep, a bemelegítő edzésen a magyar versenyző a tizennegyedik helyezést érte el, jelentős változást nem tapasztalt a versenygépén, pedig a mérnökök késő éjszakáig dolgoztak kétkerekűjén. A verseny előtt még egy masszázs, egy adag tészta és egy fél óra nyújtás fért az idejébe, majd indult is a rajtrácsra.

Talma tegnap azt nyilatkozta, hogy csoda kell egy jó szerepléshez, most a saját kezében volt a sorsa. A tizenkilencedik rajtpozícióból vágott neki a huszonhat körös Francia Nagydíjnak. A remek rajt most is jónéhány helyezéssel előrébb repítette Talmát, harcolt, előzött. Több versenyző hibázott, De Angelis bukásánál centikkel kerülte el Gábor az ütközést. Talmácsi az ötödik helyen motorozott a verseny nagy részében, és pozícióját az utolsó körben többször meg is kellett védenie. A kockás zászló az ötödikként intette le a tizenkilencedik helyről induló magyart. A csapattárs Andrea Iannone közvetlenül előtte, a negyedik helyen ért célba. Talmácsi Gábor jelenleg összetettben a hetedik helyen áll.

5. TALMÁCSI GÁBOR
"Nagyon boldog vagyok, hiszen sok mindenen keresztül mentünk ezen a hétvégén, mégis ötödik tudtam lenni. Nagy csata volt, életem egyik legnehezebb versenyén vagyok túl. A szerelőim remek munkát végeztek, a bemelegítő edzés után még összeraktak egy versenyképes motort a számomra."

2010. 05. 23. , Francia Nagydíj, Le Mans
1. Toni ELIAS
2. Julian SIMON
3. Simone CORSI
4. Andrea IANNONE
5. TALMÁCSI GÁBOR

2010. május 2., vasárnap

TALMÁCSI KILENCEDIK LETT A SPANYOL NAGYDÍJON


A szezon második versenyét Jerezben rendezték ma. Igazi motoros időben, száraz napsütésben harcolhatott a mezőny a világbajnoki pontokért. Talmácsi Gábor a bemelegítő edzés után masszázsra ment, majd megebédelt, közben megnézte a 125-ösök versenyét. Ezt követően lenyújtotta izmait, és már indult is a boxba. A rajtrácson semmi másra nem kellett figyelni, csak a versenyre összpontosíthatott.

Talma jól is rajtolt, a vezető hármas tagjaként volt túl a rizikós első két kanyaron. A második körben aztán az élen lévők ütköztek, Talmácsi gyönyörűen húzott el mellettük, de az esés helyszínén tömeges bukás alakult ki és leintették a versenyt. A Moto2-es viadalt huszonhatról tizenhét körösre csökkentették és néhány perc után újraindították a nagydíjat az eredeti rajtsorrend szerint. Talma ezt a rajtot már nem kapta el olyan jól, nem tudott előrébb jönni, sokáig a hetedik helyen motorozott. A magyar versenyző összeszorított fogakkal felküzdötte magát az élbolyra, de ott már nem tudott előzni. A végére az elhasználódott gumikkal a motor eleje erősen pattogni kezdett, így végül a kilencedik helyen ért célba. Talma tizennégy pontjával kilencedik helyen áll a világbajnoki összetettben. A Fimmco Speed Up olasz motorosa, Andrea Iannone egy ütközést követően kiesett a versenyből. A Spanyol Nagydíjat Elias nyerte, Tomizawa és Luthi előtt.

9. TALMÁCSI GÁBOR:
"Az első rajtnál minden szerencsésen alakult a számomra, jól jöttem el az elején és az esésből is kimaradtam. Aztán a második rajt már nem volt olyan jó, de fel tudtam jönni az elsőkre, de képtelen voltam előzni, a féktávokon rendre alul maradtam. A verseny vége felé már nagyon pattogott a motor eleje és arra kellett koncentrálnom, hogy ne csússzak el. Folytatjuk a megkezdett munkát, a soron következő Francia Nagydíjon megpróbálunk előrébb lépni."

2010. 05. 02. , Bwin Spanyol Nagydíj, Jerez, Spanyolország:

1. Toni ELIAS
2. Shoya TOMIZAWA
3. Thomas LUTHI
4. Yuki TAKAHASHI
5. Simone CORSI
9. TALMÁCSI GÁBOR

2010. március 1., hétfő

TALMÁCSI BEMUTATKOZOTT A MOTO2-BEN


IRTA TESZT, VALENCIA

Talmácsi Gábor megtette első köreit az idei versenymotorjával, a SpeedUp csapat hatszáz köbcentis Moto2-es gépével. Az olasz csapatot Talmácsi mellett az olasz Andrea Iannone alkotja, a fiatal versenyző eddig a 125-ös kategóriában szerepelt. Talma már nagyon várta a bemutatkozást, és erre nem is lehetett volna jobb helyszín, mint a valenciai pálya, ahol 2007-ben világbajnoki címet szerzett. A motoron minden alkatrész azonos azzal, amivel a szezonnyitó katari nagydíjon rajthoz áll majd Talmácsi Gábor. Még a régóta várt erőforrás is megérkezett, amit most először próbálhattak a Moto2-es versenyzők. Mivel a motorblokkokat sorsolják, így Talma a 0024-es számút kapta erre a tesztre.

A csapat nagy figyelmet fordított arra, hogy teljesen Gáborra alakítsa a motort, mivel az ilyen jellegű állítgatásokkal már többször meggyűlt a magyar versenyző baja. A mai nap első fele ráment a testreszabásra, így Talma délután ment a pályára. Gábor tizenkét körön át próbálgatta a gépet, miközben azokra a beállításokra koncentrált, amelyeket mérnökei kértek tőle. Végül a huszonhatodik helyen zárt, legjobb körében 1’40.134 ment. Az élen Simon, Elias, Corti volt a sorrend az első teszt napon. A SpeedUp csapat másik versenyzője Andrea Iannone a harmincharmadik időt motorozta, a pályán töltött tizennégy köre alatt.

Holnap és holnapután még a spanyolországi Valenciában dübörögnek a motorok.


Talmácsi Gábor:
"Nagyon boldog vagyok, hogy kipróbálhattam a Moto2-es versenygépemet. Ez a negyedik kategória a világbajnokságon, amiben kipróbálhatom magam. A szerelőim és a mérnökeim tudatosan felépítették a teszteket, így a mai napra, amit terveztünk, teljesítettük. Szeretnénk lépésről lépésre haladni, hiszen így érhetjük el célunkat, hogy a leggyorsabbak közé kerüljek. Elégedett vagyok a mai nappal, és bizakodva várom a holnapi folytatást."

2009. október 25., vasárnap

TALMÁCSI: GRATULÁLOK VALENTINO!


Vasárnapra végre többen voltak a lelátókon Sepangban a Maláj Nagydíj helyszínén. A kánikula sem riasztotta el a szurkolókat, kiknek nagy része azért jött, hogy láthassa hogyan lesz kilencedszer is világbajnok Valentino Rossi.

Talmácsi Gábor hosszú évekig győzelmi reményekkel érkezett egyik kedvenc versenyhelyszínére Malajziába, most más célokat fogalmazott meg, a lehető legtöbbet akarta kihozni a motorból, és annál is többet önmagából. A délelőtti bemelegítő edzésen már látszott, hogy Talma nagyon elszánt, körideje alig maradt el a kvalifikáción elérttől.

A királykategória rajtja előtt hatalmas felhőszakadás zúdult a pályára, melynek következtében a rajtot negyven perccel elhalasztották. A rajtrácson izzott a hangulat a versenyláztól és eső okozta gumiválasztási dilemmától. Talmácsi a tizenhetedik helyről indult neki a huszonegy körös távnak. Jól rajtolt a magyar motoros, tartotta a lépést az előtte lévő bollyal. Ahogy száradt az aszfalt, nőt a motorok közti különbség, Talma a tizenötödik helyen motorozott hosszú körökön át. A végén, a tizennegyedik helyen ért célba, két világbajnoki pontot szerezve. A nagydíjat Stoner nyerte, Pedrosa és Rossi előtt. Valentino Rossi ezzel a harmadik hellyel megszerezte a kilencedik világbajnoki címét, melyből hetet a legmagasabb kategóriában szerzett.

14. TALMÁCSI GÁBOR: "Elsősorban szeretnék gratulálni Valentino Rossinak a kilencedik világbajnoki címéhez, amit csinál az fantasztikus emberi teljesítmény. Az én versenyem nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, a motor esőben sem volt jobb, mint szárazon. Próbáltam az előttem lévőkre tapadni, de ahogy száradt a pálya lemaradtam. A végén jobb körökre voltam képes, de nem értem utol az előttem lévő csoportot. Egy verseny van hátra ebből az évből, nagyon szeretnék bizonyítani Valenciában."



Maláj Nagydíj, 2009. október 25. , Sepang

1. Casey STONER

2. Dani PEDROSA

3. Valentino ROSSI

4. Jorge LORENZO

5. Nicky HAYDEN

14. TALMÁCSI GÁBOR



A világbajnoki összetett állása:

1. VALENTINO ROSSI 286 pont – már világbajnok

2. Jorge LORENZO 245 pont

3. Casey STONER 220 pont

4. Dani PEDROSA 209 pont

5. Andrea DOVIZIOSO 152 pont

17. TALMÁCSI GÁBOR 19 pont

2009. október 22., csütörtök

Hamis pletykákat cáfol a Scot Honda!


A MOL - Scot Honda Racing Team cáfolja a nemzetközi médiában és Magyarországon megjelent híreket, miszerint megállapodást kötött volna a jövő évre vonatkozóan Alex De Angelissel. A MOL - Scot Honda Racing Team-nek a jelen pillanatban nincs szerződtetett versenyzője a 2010-es versenyszezonra. Az ehhez hasonló híresztelések ártanak a csapat hírnevének, és hátráltatják a versenyzőkkel és szponzorokkal folytatott tárgyalásokat. A csapat hivatalos közleményben fogja tájékoztatni a sajtó képviselőit, amikor megvan(nak) a jövő évi versenyző(i).

Alberto Martinelli, MOL - Scot Honda Racing Team sportigazgató: "A csapat elhatárolódik a médiában elterjedt hírektől, még nincs aláírt szerződésünk egyetlen versenyzővel sem a 2010-es évadra. Mindkét versenyzővel tárgyalásban állunk, de egyikükkel sincs megállapodásunk. Azon is dolgozunk, hogy De Angelis és Talmácsi is a csapatunkat erősítse jövőre, mi ennek örülnénk a legjobban."

2009. október 18., vasárnap

NAGY CSATÁBAN LETT TIZENHARMADIK TALMÁCSI


A bemelegítő edzésen Talmácsi Gábor a versenyritmusát próbálta begyakorolni, hogy azonos tempóban minél több kör tudjon teljesíteni. A magyar versenyző legjobb köre 1’33.158 volt, ami alig marad el a tegnapi kvalifikációs eredményétől.

Szokatlan módon helyi idő szerint délután négy órakor kezdődött a MotoGP versenye, a résztvevőknek huszonhét kört kellett teljesíteniük a közel négy és fél kilométeres pályán. Talmácsi a tizenhatodik rajtkockából vágott neki a viadalnak. A már megszokott módon remekül kapta el a rajtot, és a tizenegyedik helyig ugrott előre. Most viszont a gép versenyképesnek bizonyult, és a magyar motoros harcolni tudott a pozíciójáért.

A hazai versenyét futó Vermeulen ugyan megelőzte Gábort, de a tizenkettedik helyet tartani tudta a Scot csapat pilótája. Hat körrel a vége előtt az egyik kanyarban Talmácsi kicsit kiszélesítette a kanyart és ez egy helyezésébe került, de hatalmas versenyben végül a tizenharmadik helyen ért célba, Toseland és Hayden előtt. A versenyt az ausztrál Casey Stoner nyerte, Rossi és Pedrosa előtt. Talma tizenhét ponttal összetettben a tizenhetedik helyen áll, itt Rossi vezet harmincnyolc ponttal megelőzve a második Lorenzot.

A következő versenyt a jövő héten rendezik Malajziában.


13. TALMÁCSI GÁBOR: "Jól sikerült a verseny, végre versenybe voltam, voltak előzéseim, csatáznom kellett. Az egyik kanyarban elváltottam magam és épp, hogy nem mentem le a pályáról, így nem tudtam követni a két Suzukit. Nagy előrelépésnek érzem a mai versenyt, és úgy gondolom, hogy a következő nagydíjon Sepangban még jobb eredményre lehetünk képesek."



Ausztrál Nagydíj, 2009. október 18. , Phillip Island

1. Casey STONER

2. Valentino ROSSI

3. Dani PEDROSA

4. Alex DE ANGELIS

5. Colin EDWARDS

13. TALMÁCSI GÁBOR



A világbajnoki összetett állása:

1. Valentino ROSSI 270 pont

2. Jorge LORENZO 232 pont

3. Casey STONER 195 pont

4. Dani PEDROSA 189 pont

5. Andrea DOVIZOSO 152 pont

17. TALMÁCSI GÁBOR 17 pont

2009. október 15., csütörtök

GYÖNYÖRŰ LÁNYOK TALMA MELLETT ( + video)

a Schwarzkopf támogatásával

Vajon ki lesz az a szerencsés két lány, aki tarthatja majd Talmácsi Gábornak a rajtrácson az esernyőt a MotoGP záró futamán, Valenciában?

A fenti kérdésre a választ a Schwarzkopf, a talma.hu valamint a talmavilaga.hu weboldalak közösen indított, különleges szavazása dönti el.

A versenyben a honlapokon regisztrált összes felhasználó voksolhat. A szavazás október 14. és 31. között érhető el. A lányokat utcai ruhában, Talma 41-es pólóban, Scot-MOL csapatingben fotózták és készítették róluk videofelvételt. Az a két lány, aki legtöbb szavazatot kapja, egy-egy luxusutazást nyer az évadzáró spanyol futamra, Valenciába a Schwarzkopf és Talma VIP vendégeként.

A szavazás a talma.hu és a talmavilaga.hu weboldalakról érhető el.

„Nagyon szépek a lányok, nehéz megtippelni, hogy ki utazhat majd közülük a szezonzáró nagydíjra. A szurkolók kezében a döntés, hogy kik legyenek azok, akik majd rájuk mosolyognak a rajtrácsról a tévé képernyőn keresztül. Nyerjen a legszebb, mindenki szavazzon a számára legvonzóbb hölgyre.” – buzdítja a voksolókat Talmácsi Gábor.

Nézd meg Talma video üzenetét: