2010. szeptember 17., péntek

SEBESTYÉN PÉTER MEGVILLANTOTTA TEHETSÉGÉT A VB-N


Sebestyén Péter immár második alkalommal bizonyíthat a világ legjobbjai között a Gyorsasági Motoros Világbajnokágon. Ez a versenyhétvége azonban nemcsak ebből a szempontból különleges, hanem az edzések menetrendjei is eltér a megszokottól, hisz a szóban forgó helyszín újoncként került be a naptárba, ezelőtt csak tesztek folytak itt a GP keretein belül, éppen ezért lehetőséget kaptak a pilóták a péntek délelőtti plusz gyakorlásra is.
Sebestyén Péternek kedveztek a körülmények, hisz a Spanyol Bajnokságról már ismerte a pályát, többször is körözhetett itt. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen az első szabadedzésen a 8. legjobb időt futotta 2'09,678-al.
A délutáni edzés sajnos technikai okok miatt idő előtt véget ért számára, mindössze 3 kört sikerült teljesítenie. Szerelői még a mostani órákban is dolgoznak a motoron, hogy biztosítsák a Right Guard Racing Team pilótájának a versenyképes technikát.

Sebestyén Péter nyilatkozata,
Motorland Aragon:
"Nagyon élveztem a mai napot, mind a csapatom, mind a menedzserem, Roberto Favaro részéről sok jó tanácsot, bizalmat kaptam, ami meg is hozta gyümölcsét, mivel a nap első felében 8-ként zártam a tréninget. Visszanézve, jó volt látni, hogy engem is mutatott a TV és a nagyok között motorozhattam. Délutánra technikai problémák léptek fel, amin a szerelőim még mindig dolgoznak. Pozitívan nézek a holnapi nap elé és azon leszek, hogy a maximumot tudjam majd hozni."

Nincsenek megjegyzések: