2010. július 6., kedd

TALMA EREDMÉNYESEN TESZTELT ARAGONBAN


Három verseny három egymást követő hétvégén és még egy teszt, ez a MotoGP mezőnyének programja az utóbbi időben. A Moto2 és a 125-ös kategória az új Aragón Motorlanden tesztelhet ma és holnap. A csapatok nagy része élt is a lehetőséggel, hogy a szezon második felére kipróbáljanak néhány újdonságot, ami kapóra jött abból az okból is, hogy szeptember 19-én új helyszínként került be a versenynaptárba ez a pálya a Balatonring-i futamot helyettesítve.

A versenyzők délelőtt kilenc órától vehették birtokba a vadonatúj pályát, ez a gyakorlás délután egyig tartott. Talmácsi Gábor motorja sok helyen változott a néhány nappal ezelőtti versenyhez képest, új rugókat, futómű beállításokat próbált a magyar versenyző. A mérnökök azt kérték Talmától, hogy próbáljon a többi versenyzőtől elszakadva egyedül motorozni, hogy minél több adatot tudjanak meg az újdonságokról. Gábor negyven kört teljesített ebben az időszakban, legjobb ideje 1’57.397 volt, ami akkor a tizenhatodik köridő volt.

Délután kettő és öt óra között szállt újra motorra a mezőny. Talmácsi Gábor számára azt a célt tűzték ki a mérnökök, hogy a keményebb keverékű gumival szerelt kétkerekűből próbálja kihozni a maximumot. A magyar versenyző a mai nap során csak kemény gumikat használt, ami nem kifejezetten a gyors körök teljesítésére szolgál, de versenyeken strapabírósága miatt gyakran ezzel mennek a Moto2-ben. Talma a második etapban harminc kört ment a Speed Up motorral, és utolsó körében futotta mai legjobb köridejét, ami 1’57.017 volt.
Az IRTA teszt holnap folytatódik.

TALMÁCSI GÁBOR:
"Pozitív volt a mai nap, találtunk néhány kedvező beállítást. Csökkent a motor elejének pattogása, van néhány futómű beállításunk, amelyeket a szezon további részében használni tudunk. Annak is örülök, hogy a legjobb időmet olyan gumival futottam, amiben már volt huszonhárom kör, vagyis mintha egy verseny végén, az utolsó körökben tettem volna mindezt. Holnap folytatjuk a munkát, és előkerülnek a gyorsabb, puha gumik is. "

Nincsenek megjegyzések: