2009. október 3., szombat

17. rajtkockából indul Talma Estorilban


A jóslatok ellenére ma is verőfényes napsütésben motorozhatott a MotoGP mezőnye Estorilban. Talmácsi Gábor az első szabadedzés követően további előrelépést remélt, de ez nem jött össze a mai tréningek során. Talma a tegnapi edzés végén 1’39.393-as idővel zárt, a mai délelőtt azonban egy tizeddel elmaradt ettől az idejétől, de így is Melandrit megelőzve, a tizenhatodik helyen végzett.

Délutánra további változtatásokat végzett a csapat a motoron, de a várt áttörést ezek sem hozták meg. Gábor végig küzdött a motorral az időmérőn, és csak kvalifikáció végén tudta tegnapi időeredményét produkálni. A többi versenyző lényegeset javított előző napi teljesítményén, így Talmácsi a tizenhetedik helyről vághat neki a holnapi Portugál Nagydíjnak, ahol huszonnyolc kört kell a versenyzőknek teljesíteni. A király kategória magyar idő szerint délután kettőkor rajtol.

TALMÁCSI GÁBOR (1’39.320): "A tegnapi eredmény alapján azt vártam, hogy ma tovább javul a motor, de megálltunk, csak ugyanazt a köridőt tudtam produkálni, mint pénteken. Holnapra változtatnunk kell, mert a többiek előrébb léptek, és ha versenyben akarok velük lenni ahhoz, jelentős javulásra lesz szükség. Tegnap aránylag könnyedén mentem 1.39.3-mat, míg ma megszenvedtem érte. Bízom benne, hogy a versenyre összeáll a technika."




Portugál Nagydíj, 2009. október 3. , időmérő edzés, Estoril

1. Jorge LORENZO 1’36.214

2. Valentino ROSSI 1’36.474

3. Casey STONER 1’36.528

4. Dani PEDROSA 1’36.702

5. Colin EDWARDS 1’37.142

17. TALMÁCSI GÁBOR 1’39.320

Nincsenek megjegyzések: