2009. augusztus 5., szerda

TALMÁCSI NAP, HUNGARORING


Talmácsi Gábor élete egyik nagy álma teljesült, amikor a MOL segítségével júniusban a Scot Racing Honda 800 köbcentis motorjával első magyarként a MOTO GP királykategóriájában állhatott rajthoz. Azóta "újoncként" Németországban egy, és Nagy-Britanniában már négy pontot szerzett a motorsport csúcsának számító versenysorozatban. Hogy a pontszerzés folytatódik-e a Cseh Nagydíjon Brnoban, még nem tudni, ám még a következő futam előtt a csapat és a motor egy kis kitérőt tesz, hogy a magyar szurkolók is élőben láthassák a versenyzőt motorozni.


Augusztus 10-én, hétfőn ingyenes nyílt napon várja a rajongókat a MOL főtámogatottja Talma, így azoknak, akik éppen szabadságukat töltik, nem kell külföldre utazniuk ahhoz, hogy meghallják a MotoGP motor dübörgését.


Talmácsi Gábor 13 órától Honda RC212V versenymotorjával tizenöt kört tesz majd meg a mogyoródi Hungaroringen. Ezt követően élménybeszámolót tart a célegyenesben a lelátók előtt a szurkolók számára. Talma előtt a fiatal tehetségeké a pálya, déltől a Talmácsi Motoros Iskola növendékei által tartott bemutató színesíti még a programot.Az érdeklődők számára a belépés a 8-as kapunál! A kilátogatóknak javasoljuk, hogy hozzanak magukkal enni-innivalót, mert a rendezvény ideje alatt a büfék nem üzemelnek.


Mindenkit sok szeretettel várunk augusztus 10-én a Hungaroringre!


Nincsenek megjegyzések: