2010. július 18., vasárnap

TALMÁCSI EGYRE KÖZELEBB A DOBOGÓHOZ


Vasárnapra Sachsenringre megérkezett az ítéletidő, szakadó esőre ébredt a paddock. Mivel az előrejelzések alapján mindenki száraz versenyre készült, így a vizes beállítások megtalálása a bemelegítő edzésre maradt a csapatoknak. Talmácsi Gábor is kipróbálta az esőre szabott motort, ami a sok vízátfolyáson nem viselkedett tökéletesen.

Szerencsére az eső elállt, és a 125-ösök felszárították annyira a pályát, hogy már a Moto2 kategória versenyét száraznak nyilvánították. Talmácsi Gábor az ötödik helyről vághatott neki a huszonkilenc körös viadalnak. A start pazarul sikerült. Az első kanyarban Talma maga mögé utasította az egész mezőnyt. Néhány körön át vezette a nagydíjat, majd csapattársa Iannone megelőzte. Ezt követően a verseny feléig együtt motorozott az élen a Fimmco Speed Up két versenyzője. A futam végéhez közeledve előnyük elfogyott, Elias és Corsi befogta őket. Talmácsi sokáig tartotta a harmadik helyet, azonban az utolsó körökben az üldöző boly utolérte és meg is előzték. Gábor végül a hatodik helyen zárta a Német Nagydíjat, ezzel összetettben is előrelépett egy helyet. Andrea Iannone második lett Toni Elias mögött.

6. TALMÁCSI GÁBOR

- Nagyon sajnálom a végét, de annyira csúszkált a motor, hogy annak is örülök, hogy sikerült célba értem vele. Szerintem rossz áttételezést választottunk, ami idő előtt elkoptatta a puha gumikat. Ettől függetlenül mindenképpen úgy vélem, hogy előreléptünk, de nem lehet hátradőlni, hanem továbbra is keményen kell dolgoznunk. Egyre jobban érzem a motort és erre az érzetre is szükség van ahhoz, hogy még gyorsabb legyek. A mai futam is azt mutatja, hogy közel a dobogó, amire mielőbb szeretnék felállni, remélem már Brnoban és egy pódiummal köszönhetném meg a szurkolóimnak a kitartást, a folyamatos biztatást, ami nagyon sokat jelent számomra.

2010. július 12., hétfő

SEBESTYÉN PÉTER ELSŐ IGAZI VERSENYE


A fiatal magyar reménység vasárnap a MotoGP naptárában is újonnan bekerülő Aragon Motorland pályán szállt újra nyeregbe a Spanyol Bajnokság keretén belül.

Egész hétvégén tombolt az igazi nyár Spanyolországban, így nemcsak egymással kellett küzdeniük a versenyzőknek, hanem a meleg is rendesen megizzasztotta őket.

A Right Guard Racing Team keményen dolgozott minek következtében a barcelonai GP-n jelentkező problémákat sikeresen megoldották. A tréningek során folyamatosan javult Peti, majd a 25. helyről várta a rajtot, ami nem sikerült úgy, ahogy szerette volna. A start utáni első balos kanyarba mindenki próbált óvatos lenni, hiszen ez a legelső olyan része a pályának, ahol egy kisebb figyelmetlenség is adott verseny végét jelentheti. Peti nagyon ügyesen taktikázott és gond nélkül túljutott a sikánon. Az első 3 körben próbálta minél gyorsabban átverekedni magát az előtte haladókon, akik leginkább csak feltartották, így nem tudta saját ritmusát motorozni. Majd mikorra ez sikerült, az első 15 helyen haladók tetemes előnyre tettek szert és hiába motorozott Peti 100%-san nem maradt ideje befogni őket. Végül 18. helyen ért célba.

Sebestyén Péter nyilatkozata:

"Ez volt az idei első igazi versenyem, ahol nem kellett küzdeni a technikával. Nagyon sokat dolgoztunk a hétvégén és a versenyre összeálltak a dolgok. A bajnokságban most egy hosszabb szünet következik, de a közeljövőben tervezünk egy kétnapos tesztelést, illetve nagyon bízok benne, hogy megkapom az indulási lehetőséget Brnoban, ahol óriási dolog lenne versenyezni."

Roberto Favaro nyilatkozata:

"Ezen a versenyen végre egyben volt minden, és ha nem ragad be Peti a rajtnál, akkor biztos vagyok benne, hogy sikerül a pontszerzés is. Összességében sikeres hétvégét zártunk Aragonban és továbbra is keményen dolgozunk majd, hogy minden lehetőséget ki tudjunk használni a fejlődés érdekébe. Nem titkolt célunk, hogy a brnoi MotoGP futamra szabadkártyát szerezzünk Péternek, remélem augusztus 15-én ott is két magyar indul majd."

2010. július 7., szerda

A KÉTNAPOS TESZT UTOLSÓ ETAPJÁBAN 2. HELYEN ZÁRT TALMÁCSI

Az IRTA teszt második napján már nem járta át a pályát az a kellemes szél, amitől tegnap elviselhető volt az időjárás Aragónban. Ma a hőmérő higanyszála feljebb kúszott, bőven negyven fok fölött próbálgatták motorjaikat a versenyzők. Talmácsi Gábor délelőtt elég hamar megkezdte a gyakorlást, hiszen ekkor még nem volt annyira meleg.

A motornak is kedvezett ez, hiszen Talma ugyanazzal a beállítással kezdett, amivel tegnap zárt, mégis fél másodperccel gyorsabbnak bizonyult. A Fimmco Speed Up magyarja egy új gumit is kipróbált, változtattak az első villán, és az első futóművön. Az ebédszünet előtt még sikerült tovább javítania köridejét, ami egy másodperccel jobb volt, mint egy nappal korábban.

Délutánra tetőzött a kánikula. Ötvenhét fokos volt az aszfalt, a levegő negyvenhat, a napon tartózkodni is alig lehetett, és ebben az időben kellett a versenyzőknek megfeszülni. Talmácsi Gábor feladata két új fejlesztésű gumi tesztelése volt és, hogy próbálja kihozni a motorból az edzés végén a maximumot. Talma meg is tett mindent, ma is az utolsó körében futotta a leggyorsabb körét, 1’56.177-et, ami délután a második leggyorsabb körnek számított az aragóniai Motorlanden.

A versenyzők kapnak néhány nap pihenőt a jövő hét végéig. Július 16-án a vb Németországban folytatódik.

TALMÁCSI GÁBOR:

"Elégedett vagyok a két teszt nappal, sok mindent kipróbáltunk, találtunk néhány bázis beállítást, amire építkezhetünk ezután. Rengeteget dolgoztunk és ennek meg kell, hogy legyen az eredménye. Még soha nem motoroztam ennyit élesben, mint az utóbbi egy hónapban, úgy érzem, rám fér néhány nap kikapcsolódás. Egy hét múlva már utazunk a következő versenyre, addig a regenerálódásé lesz a főszerep."

2010. július 6., kedd

TALMA EREDMÉNYESEN TESZTELT ARAGONBAN


Három verseny három egymást követő hétvégén és még egy teszt, ez a MotoGP mezőnyének programja az utóbbi időben. A Moto2 és a 125-ös kategória az új Aragón Motorlanden tesztelhet ma és holnap. A csapatok nagy része élt is a lehetőséggel, hogy a szezon második felére kipróbáljanak néhány újdonságot, ami kapóra jött abból az okból is, hogy szeptember 19-én új helyszínként került be a versenynaptárba ez a pálya a Balatonring-i futamot helyettesítve.

A versenyzők délelőtt kilenc órától vehették birtokba a vadonatúj pályát, ez a gyakorlás délután egyig tartott. Talmácsi Gábor motorja sok helyen változott a néhány nappal ezelőtti versenyhez képest, új rugókat, futómű beállításokat próbált a magyar versenyző. A mérnökök azt kérték Talmától, hogy próbáljon a többi versenyzőtől elszakadva egyedül motorozni, hogy minél több adatot tudjanak meg az újdonságokról. Gábor negyven kört teljesített ebben az időszakban, legjobb ideje 1’57.397 volt, ami akkor a tizenhatodik köridő volt.

Délután kettő és öt óra között szállt újra motorra a mezőny. Talmácsi Gábor számára azt a célt tűzték ki a mérnökök, hogy a keményebb keverékű gumival szerelt kétkerekűből próbálja kihozni a maximumot. A magyar versenyző a mai nap során csak kemény gumikat használt, ami nem kifejezetten a gyors körök teljesítésére szolgál, de versenyeken strapabírósága miatt gyakran ezzel mennek a Moto2-ben. Talma a második etapban harminc kört ment a Speed Up motorral, és utolsó körében futotta mai legjobb köridejét, ami 1’57.017 volt.
Az IRTA teszt holnap folytatódik.

TALMÁCSI GÁBOR:
"Pozitív volt a mai nap, találtunk néhány kedvező beállítást. Csökkent a motor elejének pattogása, van néhány futómű beállításunk, amelyeket a szezon további részében használni tudunk. Annak is örülök, hogy a legjobb időmet olyan gumival futottam, amiben már volt huszonhárom kör, vagyis mintha egy verseny végén, az utolsó körökben tettem volna mindezt. Holnap folytatjuk a munkát, és előkerülnek a gyorsabb, puha gumik is. "

2010. július 4., vasárnap

TALMÁCSI HUSZONEGY HELYET JAVÍTOTT


A verseny napja mindig egy különleges pezsgést hoz a paddock életébe, ez kiváltképp igaz, ha Barcelonáról van szó. Rengetegen nyüzsögtek a boxutca környékén, a motorosok mellett mindenki figyelme Antonio Banderasra irányult. A színész saját Moto2-es csapatát látogatta meg.

Talmácsi Gábort is meglátogatta néhány kedves barátja. Ott volt a boxutcában Bochkor Gábor a nagysikerű Bumeráng műsorvezetője, Várkonyi Andrea a Tények hírszerkesztője és Nagy László a Barcelona kézilabdás csillaga. Talmát a rajtrácson a szépségkirálynő Freire Szilvi óvta meg a naptól esernyőjével. A Henkel Magyarország marketing igazgatója, Németh Ottó is a helyszínen izgulta végig a Right Guard arcának választott magyar motoros futamát.

A warm upon Talmáék visszatértek a pénteki beállításokhoz és azon próbáltak finomítani. A tréning végére érezte, hogy sikerült előrelépni, gyorsabban tudott menni. A versenyre maradt ez a motor, Gábor nagyon várta a rajtot. A mai start még a rendre remekül rajtoló Talmácsitól is parádésra sikeredett. Szemfülesen a pálya szélén próbált minél előrébb keveredni, ami az első kanyarhoz érve számára kedvezett, hiszen ő nem sodródott ki és az ideális íven tudott fordulni. Majd még ebben a kanyarban történt egy bukás, amiben több versenyző is érintetté vált és a jól helyezkedő magyar versenyző máris a tízedik helyen motorozott.

Gábor nagy csatába kezdett a riválisokkal, közben a motor hátulja folyamatosan csúszkált. A végén, rajtpozícióján huszonegy helyet javítva a tizenegyedik helyen zárta a nagydíjat. A Fimmco Speed Up olasz motorosa, Andrea Iannone tizenharmadikként fejezte be a Katalán Nagydíjat.

11. TALMÁCSI GÁBOR
"A rajtpozícióm alapján örülök a pontszerzésnek, a motor versenyképes volt. A versenyen a rajtnál nagyon összejött minden, remekül előre tudtam jönni. Nagy csata volt, hihetetlen küzdelem zajlott. Köszönöm a barátaimnak, hogy a helyszínen szurkoltak értem, Bochkor Gábornak meg is jegyeztem, hogy bejött a motoron a Bumeráng matrica."

2010. július 4., Katalán Nagydíj, Barcelona
1. Yuki TAKAHASHI
2. Thomas LUTHI
3. Julian SIMON
4. Karel ABRAHAM
5. Toni ELIAS
11. TALMÁCSI GÁBOR

SEBESTYÉN PÉTER 23. LETT BARCELONÁBAN



Az első világbajnoki futam örök emlék egy motorversenyző számára, Sebestyén Peti számára megadatott ez a pillanat ma. A magyar versenyző izgatottan várta, hogy életében először a rajrácsra állhasson a világbajnokságon. A Right Guard Racing Team számára is az első nyolcadliteres vébés nagydíj volt a mai. Németh Ottó csapatfőnök is a helyszínre érkezett, hogy élőben figyelhesse a 125-ösök versenyét.

Pétert a rajtrácson egy gyönyörű topmodell segítette Nagy Réka személyében. Talmácsi Gábor is beszélt a fiatal tehetséggel, nyugalomra intette és jó versenyzést kívánt neki. Talma a hétvége során az ideális beállítások megtalálásában is segített, hiszen Petinek több technikai hibája is adódott. A versenyen Péter a mezőny végén motorozott, és végül huszonharmadik helyen futott be a célba. A Right Guard Racing Teamnél sikernek könyvelték el a teljesített nagydíjat.

23. SEBESTYÉN PÉTER
"Befejeztem a versenyt ennek örülök és belekóstolhattam a világbajnokság légkörébe, ami nagyban elősegíti a fejlődésemet. Most már látom, hogy az edzéseken miben kell még fejlődnöm, és az lebeg a szemem előtt, hogy minél előbb versenyképes legyek a mezőnnyel. Hatalmas élmény volt számomra ez a hétvége."

Németh Ottó csapatfőnök:
"Nagyon büszkék vagyunk Péterre, hogy tizenhat évesen bemutatkozhatott a világbajnokságon. Bízunk benne, hogy egy eredményes pályafutást indítottunk az útjára, az idő Petinek dolgozik. Talmácsi Gábor mellett az ifjú tehetség is lehetőséget kapott a vébén. Együttműködve a Faster Managementtel sok munkánk van ebben. "


2010. július 4., Katalán Nagydíj, Barcelona
1. Marc MARQUEZ
2. Bradley SMITH
3. Pol ESPARGARO
4. Sandro CORTESE
5. Efren VAZQUEZ
23. SEBESTYÉN PÉTER

2010. július 3., szombat

HARMINCKETTEDIK HELYRŐL INDUL TALMÁCSI


A Katalán GP második napján még nagyobb hőség tört a barcelonai aszfaltcsíkra és környékére. A motorosokra ettől függetlenül a szokásos két edzés várt a szombati napon. Talmácsi Gábor az első edzésen próbálgatta a gépet, a mérnökök kitaláltak néhány dolgot annak érdekében, hogy Gábor gyorsabb legyen. Ez sajnos nem sikerült, a magyar versenyző egy tizeddel rosszabb időt ment, mint egy nappal ezelőtt. Mindez a huszonegyedik helyre volt elég.

A délutáni időmérőre új beállításokkal készítették fel a szerelők Talma motorját. A Fimmco Speed Up magyar versenyzője mindent megpróbált, de nem jött a megfelelő köridő. Amikor a boxba érkezett Gábor arra panaszkodott, hogy a kanyar közbeni sebessége nem jó, és a kigyorsításoknál is akadtak gondjai. A tréning végén felkerültek az új gumik, de nem történt jelentős előrelépés, így Talmácsi Gábor a harminckettedik helyről várja a holnapi rajtot. A csapattárs, Andrea Iannone szerezte meg a jogot, hogy az első helyről vágjon neki a Katalán Nagydíjnak.

32. TALMÁCSI GÁBOR (1’49.047):
"Bosszant a mai szereplés, nem tudtunk javulni tegnap óta. Próbáltunk több beállítást is, de nem jött meg a várt eredmény. Lesz egy nap megbeszélés, ahol a megszokott módon egyeztetjük az adatokat a csapattársammal, és így holnap versenyképesebb lehetek."

2010. július 3., Katalán Nagydíj, Barcelona, időmérő edzés:

1. Andrea IANNONE 1'47.493
2. Yuki TAKAHASHI 1'47.760
3. Thomas LUTHI 1'47.973
4. Toni ELIAS 1'48.089
5. Jules CLUZEL 1'48.133
32. TALMÁCSI GÁBOR 1'49.047

SEBESTYÉN PÉTER KVALIFIKÁLT A KATALÁN NAGYDÍJRA


Második világbajnoki napját kezdte meg ma Sebestyén Péter, a Right Guard Racing Team versenyzője. Az ifjú tehetség nagyon várta, hogy újra a 125-ös elittel szállhasson harcba. A délelőtti edzésen Peti továbbra is azzal bajlódott, hogy motorja nem forgott tizenkét ezernél többet percenként. Több mindent megpróbáltak a szerelők, de nem volt változás.

A kvalifikáción a legfontosabb cél az indulás jogának megszerzése volt. A technikai problémák továbbra is fennálltak, a fiatal versenyző küzdött az időért, de nem akart összejönni a százhét százalékon belüli eredmény. Az utolsó körben aztán sikerült megfutnia a limitet, így élete első világbajnoki futamán ott lehet a rajtrácson. A harminckettedik helyről indulhat.

32. SEBESTYÉN PÉTER (1'57.404)
"Nehéz nap volt, egy technikai probléma miatt nem tudtam igazán gyors lenni. Próbálkoztunk sok mindennel, de nem jutottunk egyről a kettőre. Boldog vagyok, hogy sikerült a kvalifikáció, és ott lehetek a holnapi nagydíjon. "

1. Marc MARQUEZ 1'50.543
2. Pol ESPARGARO 1'50.809
3. Bradley SMITH 1'51.019
4. Nicolas TEROL 1'51.066
5. Sandro CORTESE 1'51.546
32. SEBESTYÉN PÉTER 1'57.404

2010. július 2., péntek

SEBESTYÉN PETI BEMUTATKOZOTT A VILÁGBAJNOKSÁGON


Nagy napra ébredt Sebestyén Péter a mai reggelen, az ifjú tehetség ma debütált a Gyorsasági Motoros Világbajnokságon. A magyar motoros néhány hete érte el az induláshoz szükséges tizenhat éves korhatárt, a barcelonai versenyen szabadkártyával lehetett ott a legjobbak között a 125-ös kategóriában. Peti a Right Guard Racing Team tagjaként állhat rajthoz a nyolcadlitereseknél. Lesz kitől elesni a fortélyokat, hiszen ebben a kategóriában világbajnoki címig jutó Talmácsi Gábor, amikor ideje engedi, segíti majd az ifjonc debütálását.

A mai szabadedzés előtt izgatott volt a fiatal versenyző, Talmácsi Gábor nyugtatta és arra kérte élvezze a jelentős pillanatot. Peti motorja nem volt az igazi, tizenkét ezret forgott tizennégy helyett. Ezt követően a boxban elvégeztek néhány változtatást, de a Right Guard Racing Team versenyzője úgy érezte nem tol a motor a kigyorsításoknál. Nyolc perccel a vége előtt menetközben a kuplung megadta magát, így Péter nem tudta folytatni az edzést. Sebestyén a harmincegyedik helyen zárt. Holnapra új alkatrészek kerülnek a motorba, és ettől remélhetően a mai problémák megoldódnak.


SEBESTYÉN PÉTER:
"Voltak gondok a motorral, nem volt benne igazán erő. A végén megállt a kuplung, szerencsére nem estem el. Holnapra nagy változásokat végzünk el, ettől nagy javulást várunk. Nagyon örülök a bemutatkozásnak, köszönöm mindenkinek, aki lehetővé tette ezt számomra."



2010. július 2, Katalán Nagydíj, Barcelona, 125-ös kategória első szabadedzés

1. Marc MARQUEZ 1'51.219
2. Bradley SMITH 1'51.465
3. Nicolas TEROL 1'51.983
4. Pol ESPARGARO 1'52.002
5. Efren VAZQUEZ 1'53.271
31. SEBESTYÉN PÉTER 1’59.957